Bene Áron Bene Áron
Bene Áron
operatív igazgató

Kedves Látogató, örülök, hogy ellátogattál weboldalunkra!

 

Bene Áron vagyok, a biztosítási szektorral még Szegeden ismerkedtem meg 2010-ben, mialatt az egyetemet végeztem. Közgazdászként kereskedelem és marketing alapszakon, majd pedig marketing mesterszakon 2014-ben diplomáztam.

2015 óta fejlesztem családi vállalkozásunkat, ötvözve az alkuszi szakma hagyományait a modern üzleti megoldásokkal. Célom, hogy Kollégáink segítségével minél több ügyfélhez eljussunk, és a lehető legprofibb szolgáltatást nyújtsuk Számukra. Hiszem, hogy ha minden nap akár csak egy apró lépéssel is jobbá válunk a tegnapi önmagunknál, akkor jó úton járunk. 

A cégen belül a stratégia, fejlesztések, felügyeleti megfelelés és a biztosítói, alkuszi együttműködések állnak az érdeklődésem középpontjában.

2022-ben elnyertem a szakma egyik legrangosabb elismerését a MABIASZ Szakmai Nívódíját, melyet óriási megtiszteltetésnek érzek.

A szövetség munkáját a 2023-ban létrejött UNSZ (Új Nemzedék Szekció) tagjaként, 2024-től pedig elnöki tanácsadóként is segítem. 

Szabadidőmet párommal, két gyerkőcömmel, és sportolással igyekszem eltölteni, gyakran összekapcsolva a kettőt:)