Kőrös-Blank Kft. | Nálunk a Biztosító társaságok versenyeznek Önért! Ügyfélszolgálat: +36 78 514-083
Belépés

Blog

Hogyan kössünk okosan mezőgazdasági biztosítást?
Hogyan kössünk okosan mezőgazdasági biztosítást?

Az első posztban áttekintettük a főbb jellemzőit a mezőgazdasági biztosításoknak, ebben a második részben pedig megnézünk pár példát, hogy mire is kell figyelni kötéskor, illetve mikor melyik típust érheti meg választani.


A, B, vagy C típus?
Az előző posztban már volt róla szó, hogy az "A" típusra jár a legmagasabb támogatottság, de mégis elképzelhető, hogy nem éri meg ezt választani, hiába szerepel az adott növényi kultúra az "A" típusban köthető növények közt. Például gabona esetén a valós veszélynemek a jég és a vihar kár, de "A" típusba minden más veszélynem is bele tartozik, így hiába a magasabb támogatottság, mint a "B"-ben, mégis jobban megérheti ez utóbbit választani, mert összességében mégis ennek lesz kedvezőbb  a díja.

Minőségi jégkár, megéri?
Ezt gyümölcsösök, dinnye és paprika esetén érdemes leginkább kiválasztani, mivel a jég ezeket nem szakítja el az anyanövénytől, így termés csökkenés nincs, de a termés értékcsökkent lesz, így csak nyomott áron lehet majd értékesíteni. Ellenpélda lehet a kukorica, ott semmiképp nem éri meg ezt választani, mert minőségi jégkár nem keletkezhet benne, csak mennyiségi, amit alapból térít a biztosítás.

Kiegészítő biztosítás kárküszöbre?
Nagyon fontos megemlíteni, hogy a díjtámogatott módozatokban az állam 30%-os kárküszöböt ad alapból, de a biztosítók kiegészítő biztosítással ezt leviszik 10%-ra (sajnos nem az összes veszélynemre), nagyon kedvező, névleges díjért, ezzel mindenképp érdemes élni, nehogy kár esetén elbukjon ezen a térítés.

Mikor érdemes megkötni?
Az "A" típust érdemes már októberben megkötni a következő évre. Ilyenkor a legalacsonyabb a díja, ráadásul nem maradunk ki a téli fagy kockázatból sem (szőlő, alma esetén kiemelten fontos lehet). Nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy májusban kezdenek el a biztosításon gondolkozni, ekkor már magasabb díjuk lesz, és az is előfordulhat, hogy egy tavaszi fagy például elviszi a termésüket még a kötés előtt, ezáltal óriási veszteséget okozva a termelőnek.


Kárpélda 1:

  • Biztosított növény: Napraforgó
  • Biztosított terület: 50 ha
  • Hozam: 3 t/ ha
  • Egységár: 95 000 Ft /t
  • Biztosítási összeg: 50 ha x 3t x 95000 Ft = 14.250.000 Ft


Ha a fedezet „A” csomagbiztosítás + kiegészítő (D) 

  • Önrész: 10%
  • Kár oka: jég+vihar
  • Kár kiterjedés: 50%
  • Kár nagysága: megközelítőleg 7.100.000 Ft (50 ha x 3t x 95.000 x 50%)
  • Kármegosztás: 0

Kártérítés: 7.100.000 Ft x 10% önrész = 6.390.000 Ft


Ha a fedezet "B" (jég) + D (kiegészítő)

  • Önrész: 10%
  • Kár oka: jég + vihar
  • A kár kiterjedése: 50%
  • Kár nagysága: megközelítőleg 7.100.000 Ft (50 ha x 3t x 95.000 x 50%)
  • Kármegosztás: 50 % jég 50 % vihar (3.600.000 Ft)

Kártérítés: 3.600.000 Ft x 10 % önrész = 3.240.000 Ft


Ha a fedezet csak "B" (jég)

  • Kárküszöb: 30 %
  • Kár oka: jég+vihar
  • A kár kiterjedése: 50 %
  • Kár nagysága: 7.100.000 Ft
  • Kármegosztás: 3.600.000 Ft (50% jég)

Kártérítés: 0 Ft (önrész alatti,  mivel 14.250.000 Ft x 30 % = 4.275.000 Ft az önrész)

Ezen a példán keresztül jól látszódik, hogy kötéskor nagyon át kell gondolni, mit is választunk, mert milliós eltérések lehetnek kár esetén.


Kárpélda 2:

  • Biztosított növény: szőlő
  • Terület nagysága: 1 ha
  • Hozam: 9 t/ha
  • Egységár: 110.000 Ft /t
  • Biztosítási összeg: 1 ha x 9 t x 110.000 Ft = 990.000 Ft


Fedezet: „A” csomagbiztosítás + kiegészítő „D”

  • Tegyük fel, hogy a kár oka tavaszi fagy és kár kiterjedése: 45%. Ekkor a kár nem éri el az 50% feltétel szerinti kárküszöböt, így a biztosító szolgáltatása: 0 Ft
  • Ha a kár kiterjedése: 55% lenne, akkor kárküszöb felettivé válna, így a biztosító szolgáltatása már: (990.000 Ft x 0,55) – (990.000 Ft x 0,5)= 49.500 Ft

Ez a legrosszabb eset, mert a magas és fix önrész miatt, tavaszi fagy esetén alig kap térítést a termelő, még komoly kár esetén is. Erre sajnos jelenleg nem igazán van megoldás a piacon, marad a reménykedés, hogy ne ez történjen.
 

  • Ha a kár oka jég + vihar lenne és a kár kiterjedése: 75%, akkor a kár nagysága: 742.500 Ft. A biztosító szolgáltatása ez esetben: 742.500 Ft – (742.500 x 0,1)= 668.250 Ft lenne. 

Itt csak 10% alatti kár esetén nem lenne térítés.



Összességében elmondható, hogy ugyanarra a növényi kultúrára több féle képpen, és persze eltérő díjon lehet növénybiztosítást kötni, de ha nem szakértő segítségével történik, nagyon könnyű mellényúlni, és kár esetén akár milliós veszteséget elszenvedni egy jól megkötött biztosításhoz képest. Arról nem is beszélve, hogy 4 biztosítónál is elérhető jelenleg ez a módozat, és mind díjban, mind pedig a szerződési feltételekben is jelentős eltérések lehetnek közöttük is.

Mindenképp javasoljuk, hogy aki növénybiztosításban gondolkozik, annak érdemes felvennie velünk a kapcsolatot, növénybiztosítási szakértőnk nem csak biztosítási ismeretekkel rendelkezik, hanem kiegészíti azt mezőgazdasági diplomája, és saját, művelés alatt álló földterülete által szerzett tapasztalata is, így nálunk olyan személlyel tud földjének biztonságáról beszélni, aki látott is már növényi kultúrát, átlátja és megérti ennek a szakmának a valódi nehézségeit.

További információkért és személyre szabott kalkulációért keressen minket bizalommal, állunk rendelkezésére!